KÉRLEK NE ÖLJETEK MEG ><
Jeonghan kéjjel fűtött nyögések közepette nyomult
mélyebbre a fiatalabban, miközben annak verejtéktől gyöngyöző arcát cirógatta.
Teste minden egyes pontját végig csókolgatta korábban, néhol apró, jelzés
értékű lila foltokat hagyva maga után. Kimért felnőtt ember volt, aki sosem
verte nagydobra magánéletét, mégis szerette az ilyesféle, fiatalokra jellemző
dolgokat.
Chan ajkai közül mélyebb sóhajtás szökött ki, ahogy
a tanára férfiasságára vezette ujjait. Egyszerre volt oly mámorító érzés, és
borzasztóan fájdalmas alatta lenni. Kettejük teste megszokott összhangban
mozogott, mintha olyan mindennapi lenne, amit csinálnak.
– Chan, – Jeonghan az élvezettől elködösült
tekintettel hajolt diákja nyakára, újabb csókot hintve annak porcelánbőrére,
miközben elmélyült hangon suttogta nevét füleibe. – Kinek a babája vagy?
Chan szemei kitágultak, ahogy a kérdéssel szinte
teljesen egyszerre, egy bizsergetően mámorikus érzés futott végig gerince
vonalán. Nem akart sebeket hagyni Jeonghan tökéletes bőrén, már az általa
megpecsételődött kulcscsontjától is rosszul érezte magát, de körmeit
önkénytelenül vájta az idősebb hátába.
A válaszadásban a folyamatosan feltörekvő sóhajai
akadályozták; ajkába harapva próbálta visszatartani a kikívánkozó hangokat.
– Yoon tanár úr babája!
***
A szorgosabb diákok bőszen írogatták a táblán
lévőket a füzetükbe, míg a többiek inkább fejüket a padon pihentetve várták,
hogy vége legyen az iskolának nevezett kínszenvedésnek. S szinte egy emberként
pattantak fel ültükből, ahogy megszólalt a kicsengetést jelző hangocska.
– Babák, nyugalom! Legalább a házi feladatot had
mondjam el! – Jeonghan hangja az egész termet körbejárta, de a pakoló gyerekek
zajában elveszni látszott. Péntek volt, utolsó óra, s a félév vége. Mindenki
otthon akart már lenni.
– Amúgy, – torpant meg váratlanul Minhyung Chan
előtt, miközben tekintetét fürkészően végig vezette az idősebben. – mikor
szándékozol bemutatni a barátnődnek?
– Barátnő? – Chan homlokráncai összefutottak, ahogy
értetlenül pillantott barátjára. Neki nem volt barátnője – sőt –, nagyon köze sem
volt hozzájuk.
– Ugyan már! Nem vagyok vak, látom azokat a foltokat
ott. – bökött az ingjének gallérjához, mely alól alig láthatóan, de egy picikét
felvillant a folt, mellyel előző este pecsételték meg.
Időközben a két diák észre sem vette, hogy a többiek
elhagyták már a termet, ők pedig ott maradtak a népszerű franciatanár
társaságában, aki annyira imádtak.
– Lee Chan! – hallatszódott Jeonghan kellemesen
csilingelő hangja, bár ez semmi jót nem sejtetett. Chan torka összeszorult,
miközben a tanára felé fordulva próbálta leplezni zavartságát. – Megadtam most
önnek a kettest, de ettől függetlenül a különórákon az év hátralevő részében is
igényt tartok a jelenlétére.
A megszeppent diák félve bólintott, mire az idősebb
arcára egy bájos mosoly telepedett, s biccentéssel köszönt el két
tanítványától.
– Fhú haver, elég szar lehet még sulin kívül is
látni a pofáját. – csapkodta hátba együttérzően Minhyung , mire Chan gyomra
csak még jobban összeszorult.
– Igen… az.
Szia ^^
VálaszTörlésMost gyors voltam, ugye? Muszáj volt nem elhalasztanom az olvasást, mert már szörnyen fáj a fejem a sok tanulástól, így ki kellett kapcsolódnom, de jesus... azért erre nem számítottam >< nagyon nem. Eléggé meglepődtem, amikor elkezdtem olvasni >< Nem mintha undorodnék az ilyesmitől, de azért annyira nem olvasgatom én az ilyeneket, de hát ha már elkezdtem, akkor mindegy. Azért igényesen volt megírva, bár én olyan kis tapasztalatlan szűznek érzem most magam >< hát elpirultam.
De a lényeg: azért végig mosolyogtam az egészet, nagyon is tetszett a vége azzal a kis poénnal :3 Ah, Minhyung, ha tudnád... >< Nekem végem, teljesen felfrissültem most, a vigyort nem tudom eltüntetni az arcomról. Ah, sok volt ez nekem xd
Köszönöm, hogy olvashattam ^^
XingYi ♥
Szia!
TörlésHát igen, nem gyakran írok ilyeneket... Ez is csak egy barátnőm miatt lett ilyen, ha már szülinapja volt, legyen olyan, amilyet kér. Persze ő is rendesen megbotránkozott rajta a személyes utalások miatt, de hát ez volt a célom, muhahaha.
Minhyung drága meg túl tudatlan ehhez, talán, egyszer ő is rájön a háttérben lévő titkokra~
Köszönöm szépen, hogy olvastad!
Ölel: Mirae