Boom Boom Project 2017

  Vágytam rá. Vágytam rá teljes egészében; ujjának gyengéd érintésére; lágy csókjaira, melyekben csak nekem lehet részem; apró közös titkokra, amik meghitté teszik az együtt töltött időnket. De ez mind csak egyszerű ábránd volt. Az iránta érzett plátói szerelmem átvette az irányítást felettem, s már minden gondolatom körülötte járt.

  Ott állt, nem messze tőlem, csupán csak pár méter választott el tőle. Odaszólhattam volna neki, egyből válaszolt is volna, de nem tettem. Talán féltem? Magam sem tudom.

  Őszinte mosollyal az arcán nevetett, de nélkülem. Velem mindig olyan komor
és rideg volt, ez vonzott benne a legjobban. Olyat akartam birtokolni, amiről tudtam; sosem lehet az enyém. Az, hogy Wonwoo szerelme valaha én lehessek, egyenlő volt a lehetetlennel.

  Váratlanul rám pillantott, ahogy megfeledkezve magamról elfelejtettem levenni róla tekintetemet. A társasága nevetni kezdett, biztos hangosan és feltűnően. De Wonwoo csak pimasz félmosolyra húzta a száját. Ilyenkor mondják azokban a nyálas lányregényekben, hogy pillangók repdestek a gyomromban, ugye?

  Megveregette az egyik magasabb tagnak a vállát, majd padjukat kikerülve lépkedett el a másik irányba. Végig követtem, ahogy kettesével szedve a lépcsőfokokat ér el az épület bejáratához, majd tűnik el mögötte. Pár másodperccel később meg már a gyerekes lány osztálytársaim sikítozását is hallhattam, akik kiszúrták a folyosón közeledő alakját. Ő népszerű volt, én meg nem.

  Elszakítva tekintetem az ablakról fordultam a terem ajtaja felé. Torkomba legyőzhetetlen gombóc telepedett, szívverésem felgyorsult. Felém közeledett.

  Nem törődöm módon húzta maga elé az előttem ülő fiú székét, s mintha ez megszokott lenne, helyet foglalt velem szemben. Nem szólt semmit, csak méregetett. Ez más volt mind az eddigiek, habár nem mondott semmi, nem is cselekedett.

  – Téged sosem foglak megérteni. – szólalt meg jellegzetes mély, és rekedtes hangján. A lányok körülöttem olvadozni kezdtek. Én viszont semmi jelét nem mutattam ferde érzelmeimnek. – Mindegy, hogy hányszor rombolom le az önbizalmadat, vagy, hogy mennyi ütést és rúgást osztok ki neked, te továbbra sem félsz tőlem. – felvont szemöldökkel hajolt közelebb hozzám, sötét íriszeivel az én tekintetemet vizslatva. – Mit kezdjek most veled?

   Nem bírtam válaszolni.