Boom Boom Project 2017

Soonyoung – a kiválasztottak által ráaggatott név szerint, Hoshi – idegesen kapott a már több centiméteres lenövéssel rendelkező szőke tincsei közé, miközben bőröndjét kotorta elő az ágya alól. Vagyis a volt ágya alól.

Hoshi nem véletlenül kapta a csillagot jelentő becenevét. Már az első pillanatban kitűnt a többiek közül ragyogó mosolyával és lehengerlő személyiségével. Még ha nem is ő volt a hercegnő kedvence, s tudta; ő saját akaratából sosem választaná hercegének, a nép imádta, s csupán ezáltal is sokkal több esélye volt a trón megszerzésére.

Most mégis a hercegnő utasítására dobálta egyszerű ruháit a kopott bőröndjébe, hogy a három óra múlva indulható repülőgépen már rajta is legyen. Kiesett a játékból.

Dühös volt és reményvesztett. Dühös magára, amiért hagyta, hogy a rózsaszín köd irányítsa a gondolatait, s reményvesztett, amiért elvesztett minden lehetőséget. Óriási hibát követett el, amit ha lett volna rá lehetősége, azonnal visszacsinált volna, de már nem tehette. Hisz az idő kereke nem visszatekerhető.

Kopogtattak az ajtón.

Hoshi meglepődve kapta fel a fejét, s pár másodperc tétova hezitálás után megadta az engedélyt a belépésre. De az érkező személyre egyáltalán nem számított; szemei kikerekedtek, s ádámcsutkája ideges táncot járt torkában. Hiába próbálta rendezni vonásait, s érzelemmentes arcot mutatni, Joshua túl jól ismerte, hogy ezen ne lásson át.

– Szóval elmész? – kérdése inkább hatott csalódott kijelentésnek. Haja most is tökéletesen volt elválasztva, miközben a frissen vasalt díszes ing ott feszült a mellkasán, pont, mint mindig. De szeméből hiányzott az a játékos csillogás, ami miatt annyira megkapó ember volt.

– Mégis mit gondoltál? – Hoshi tekintete elsötétült, s torkát cinikus nevetés hagyta el. Pedig nem akart ennyire eltaszító lenni. – Örülök, hogy el kell mennem, ahelyett, hogy megszégyenítenének az egész ország szeme láttára.

Joshua meghökkenve nyitotta szólásra a száját, de hangot már nem tudok kipréselni magából. Hoshi folytatta.

– Josh, nincs nekünk miről beszélnünk. Amit tettünk, az felségsértés, ráadásul te a hercegnő testvére vagy.

Soonyoung úgy gondolta lezárt a beszélgetést, s figyelmét újra a bőröndjének szentelte. Belül kavarogtak a gondolatai az érzéseivel. A józan esze azt mondta, hogy taszítsa el magától még messzebbre a herceget, de a szíve még egy utolsó ölelésre – csókra – vágyott tőle. Hoshi mindig is olyan ember volt, aki csakis az érzéseire hagyatkozott.

De annak a Hoshinak vége lett azon az októberi napon. A szívére hallgatott, és óriási bűnbe esett ezáltal. A szabályok kertelés nélkül megmondták, hogy amíg a párválasztó részese, addig a hercegnő választottjának számít; tilos lett volna neki akárkivel belsőségesebb kapcsolatba kerülnie, mint a hercegnővel. Mégis ez történt.

Csak úgy a semmiből bukkant fel Joshua, és rabolta el a szívét egy szempillantás alatt. Észre sem vette, és már őt csókolta a palota valamelyik sarkában. Már nem azért akart játékban maradni, hogy trónra léphessen, hanem, hogy a király fiának közelében maradhasson.

Csak egy apró hiba volt, egy óvatlan pillanatban elcsattanó édes csók, ami ide vezetett. Hoshi ismerte magát, s tisztában volt vele, hogy az elválás akkor lesz talán a legkönnyebb, ha Joshua szívéhez vezető piros szálakat elvágja.

– El tudom intézni, hogy itt maradj. – Joshua reménykedve szólt Soonyounghoz. Hangjáról sütött, hogy mosolyog.

– Nem fogok cselédnek állni. – Hoshi még pillantásra sem méltatta. Jól tudta, hogy mi a terve az idősebbnek, hisz az apja párválasztójánál is történt hasonló eset; a lány és a katona is, akivel kapcsolata lett a palotában maradhatott, de összes rangjukról le kellett mondaniuk. Ő viszont túl büszke és nagyra vágyó ember volt, hogy kettes rangjánál alább adjon.

Hoshi felállt az ágyról, s pár lépéssel Joshua elé lépett. Fájt látni a szemében a megtörtséget, de nem tudta sajnálni. Jobban sajnálta magát, és ez ellen nem is akart tenni. Az érzései viszont újra a felszínre törtek, ahogy orrába mászott az idősebb különleges, levendula illata. Újra eszébe jutottak a pillanatok, amikor kezében tartva lágyan csókolta, mindenféle félelem nélkül. Mintha csak ők ketten léteznének a világon, s senki más nem lenne, aki közéjük állna. Pedig voltak, sokan.

– Josh, ne próbálkozz, lehetetlen, hogy itt maradjak. – határozott akart lenni, mégis szinte könyörgött neki.

– Még mindig becézel. – Soonyoung vonásai megfeszültek, s mint ahogy egy vesztes, úgy sóhajtott fel ő is. Tenyereit csípőjére csapta, s alsó ajkán végig nyalva pillantott kínosan a szoba valamelyik másik sarkába.

– Akkor sem maradhatok. Ez uralkodói parancs, ezt még te sem tudod felülírni. – Hoshi suttogta a szavakat, mintha bánná, hogy el kell mennie. Pedig nem így volt, ő biztos volt benne, hogy el akar innen menni, lehetőleg mindennél gyorsabban. Csak hogy a szíve akaratosan maradásra utasította.

– Legalább kikísérhetlek a reptérre?

Hoshi meglepődött az idősebb lágy hangján, s derekára csúszó kezein. Hirtelen kapta tekintetét az előtte állóra, s apró mosoly kúszott ajkaira, ahogy látta a szemét csillogni. Nem úgy, mint korábban, de azért csillogott.

– Ezt végül is semmilyen törvény nem tiltja.