2017. február 12., vasárnap


Ajkaim mintha ragasztóval lettek volna bekenve, úgy tapadtak az ő dús párnácskáihoz, ízlelgetve, mint édes nyalókát. Bár ennél itt sokkal többről volt szó, ugyanis egy hús-vér embert tartottam a karjaim között, ráadásul egy velem azonos nemű, hímegyedet.
Illata, az egész jelleme és egyéne annyira magával ragadott, hogy még akkor sem oszlott el a vakító köd szemeim elől, amikor elválva tőle, szembetaláltam magam hanyagul homlokába hulló, hamvasszőke tincseivel.
Telhetetlen ember módjára, szinte azonnal rántott vissza ajkaihoz, hogy ezúttal átvéve a domináns szerepét, ő furakodhasson be nyelvével számba, érzéki táncra hívva sajátomat.
Ujjai elkalandoztak, tarkómról tenyere hátamra csúszott, s ahogy lábaival szorosabban ölelte csípőmet, a derekam mentén, pólóm alatt kívánkozott egyre feljebb. Alsó párnácskájára harapva nyögött bele csókunkba, ezzel egy időben pedig ágyékát enyémhez nyomta. Hasonlóan simítottam végig hátán, mint ő korábban, csupán én nem álltam meg derekánál, egyből fenekébe martam. Csak hogy az túl csontos és lapos volt, hogy bármiféle jó érzést váltson ki belőlem.
Azonnal hátrébb húzódtam, a sötétben megint végig vezettem tekintetem külsején, göndör hajkoronáján, s lányosan vékony testén.
– Minghao? – szinte torkomon akadt a szó, ahogy agyamon végig futott a felismerés. A kicseszett cserediákkal smároltam egészen eddig, aki ráadásul egy fiú?
– Minden rendben? – kérdezte mézédes hangon, enyhe akcentussal a hangjában, amit eddig mindig aranyosnak találtam, de most inkább taszított. Ő egy kibaszott fiú.
– Nem! – ugrottam fel ülőhelyzetemből, ami miatt ő elvesztette egyensúlyát, s kis híján a padlóra esett. – Mi a faszt kevertetek az italomba?
Ereimben fortyogott a vér, de nem attól a kéjes érzéstől, aminek még pár perccel ezelőtt hatása alatt álltam, nem, ez szimpla, száraz düh volt. Dühös voltam Minghaora, amikor nem is igazán volt okom rá, hisz akkor is sejthettem volna, hogy őt is csak rászedték, de az alkohol, s az a bizonyos plusz szer, elködösítette a gondolataimat.
– Chan, előbb nyugodj meg! – emelte fel ő is a hangját. Idősebb volt nálam, meg kellett volna adnom neki a tiszteletet. De ki a fene tenné ezt egy ilyen helyzetben. Én kurvára heteró vagyok, és kurvára nem vonzódom a férfiakhoz.
– Kussolj már be! – hanyag, és megvető módon köptem neki oda a szavakat, talán egy kicsit meg is bántottam. Lenéztem, csak mert más volt, mint én.
Arcán csak egy pillanatig láttam a fájdalom jelét – bár a sötét miatt ebben sem vagyok biztos –, arca vonásai utána egyből megfeszültek, s lehajtva fejét várta meg, hogy elhagyjam a helyiséget.
Lefelé lépkedve a lépcsőn, egyre közelebb kerültem a buli központjába, amelynek persze a nappali adott teret. Tele volt gyönyörű idomú, vonagló lányokkal, én mégis képes voltam a sok közül, pont egy sráccal szobára kerülni. Megráztam a fejemet, s random kivettem az egyik, közel taj részeg gyerek kezéből a poharát, és meghúztam. Az sem érdekelt, hogy valami ócska whiskey volt benne, ami végig marta a torkomat. Csak gyorsan egy csajt akartam magam alatt tudni.
– Na mi van haver, a partnered nem elégített ki eléggé? Feszültnek tűnsz. – váratlanul egy egész Vernon testsúlyát éreztem meg magamon, ahogy fél karját átvette a vállamon. Már ő sem volt szomjas.

– Dögöljetek meg. – sziszegtem a fogaim között, ő pedig valami idegesítő nevetést hallatott. Na ezt még vissza kapod Chwe Hansol, az biztos!

2 megjegyzés:

  1. Hello!
    Itt is volnék! Nem vagyok túl gyors, de a lényeg, hogy haladok >< Megint egy szaftosabb OSt kaptunk, őszintén, nagyra nyílt szemekkel olvastam az elejét. Komolyan, prűdnek érzem magam ><" Khm, anyway, sajnálom Minghaot... viszont Dinot sem hibáztatom, hiszen ő is áldozat, inkább Vernont verném el >< Összességében, igazából vicces volt a számomra, szóval még Vernont is megértem, én mindenki hülyeségét elnézem, főleg, ha a Seventeenről van szó. :3 Azért egy kicsit reménykedtem, hogy hátha egy kicsit érdeklődik Dino a másik nem felé, de hamar rájöttem, hogy veszett ügy ><
    Köszönöm, hogy olvashattam! ^^
    XingYi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, hát nagyon késve válaszolok neked >< El lett hanyagolva kicsikét a blog, de itt van a nyakunkon a nyár, szóval garantálom, hogy mostantól újra aktivizálódom.
      Kicsit erősebbre sikeredett ez az egyperces a többihez képest, de ez egy különleges darab, ugyanis még pár másik egypercessel együtt fog egy egészet alkotni.
      Sok hozzá fűzni valóm nem nagyon van, miután már hónapokkal ezelőtt írtam (tényleg jó hanyag vagy Mirae), de köszönöm szépen, hogy olvastad és rtál is nekem <3

      Törlés